Ma könnyű dolgunk volt az ébredéssel, mivel egész délelőttre szabadidőt kaptunk. Nem volt más dolgunk, csak időben odaérni a reggelihez (délelőtt 10-ig). Ennek megfelelően eseménytelenül is telt a délelőttünk – mármint nekünk, a 17-es szobának. Pihentünk.

Persze tudom, hogy voltak, akik kalandorabbak voltak nálunk, és elindultak felfedezni Párizst, illetve Versailles-t. Ha sikerül infókat, no meg érdekes sztorikat szereznem az ilyen emberektől, akkor azokat is megosztom majd e hasábokon.

Ebédhez készülve meg kellett állapítanunk, hogy a tegnapi viszonylagos jó időhöz képest sokkal szürkébb, csepergősebb, időnk van, ráadásul elég erősen fújt a szél.

Ebédre a szokásos választás volt: csirke vagy marha. Egyelőre maradtam a marhánál és szerencsére továbbra sem kellett ebben csalódnom.

Délután kettőkor indultunk a színházterembe a főpróbára. A zenekarral közös szállodában vagyunk, így egyszerre indultunk velük. A „szokásos” dugóban araszolgattunk jó hosszan. A zenekarral közös a szállásunk, egyszerre is indultunk, ők mégis kb. 45 perccel később érkeztek, mivel, mint kiderült, karamboloztak... a dugóban… na jó, koccantak. Gondolom, 7 Km/h-val nekirongyoltak valakinek.

A próba szerencsére jól sikerült. Egyre jobban kezd összeállni a mű. Kicsit kellemetlen volt, hogy a színpad szélén állókra elég erősen jött a hideg valahonnan. Szerencsémre a színpad közepén állok. Ha most még „ráfáznék” a meglévőre, a héten a továbbiakban egy hang nem jönne ki a torkomon.

Próba után egy közeli étterembe indultunk elfogyasztani a vacsoránkat. A hely életét némileg felforgattuk, mert attól, hogy mi ötvenen bementünk enni, azért egyéb vendégek előtt is nyitva állt, akik ’pötit’ értetlenül álltak a helyzet előtt, hogy ennyire tele van a kedvenc éttermük. Számomra némileg rontotta az összhatást, hogy a késem meglehetősen foltos és sajnos ételmaradékos volt. De ezen túllendültem. Sokkal érdekesebbnek ígérkezett a vacsora-kínálat: a fiatal fekete francia pincér sorolta a lehetőségeket, amiből választhattunk: tatar, escargo vagy poulet, vagyis tatárbeefsteak, csiga vagy csirke. Gondoltam, nincs olyan, hogy én Párizsban ne egyek csigát, így amellett döntöttem. A meglepetés akkor ért minket, amikor a pincér hozta az első adagokat és páran jeleztük, hogy az ’escargo’-t kérjük. Ekkor meglepetten mondta, hogy „No escargo. Escalope.” Vagyis borjúszelet. Így már korántsem tűnt olyan izgalmasnak a dolog. Így végül csirkét választottam. Vacsora közben pedig az asztaltársasággal azon morfondíroztunk, hogy vajon elérhetjük-e, hogy piedesztálra emeljék itt a kórust.

Vacsi után még rövid szabadidőt kaptunk, majd következett a koncert. Szerencsére teljesen jól összeállt a Requiem, így sikeres előadást tettünk. Amiért jöttünk, teljesítettük. Mármint részben, hiszen az önálló koncertünk majd még csak ezután jön, és az lesz az igazi kihívás.

Koncert után buszra szálltunk és visszatértünk a szállásra. Holnap egész nap szabadok leszünk, így ma este belefér egy kis bordeaux-i bor, bio kecskesajt, mortadella és bagett. Mindezt úgy, hogy közben szól a helyi jazz rádió. Mondhatni, a teremtés koronái vagyunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.