A győzelem napján az ünneplés nem állhat meg ott, amikor visszatérünk a szobáinkba, és ez ezúttal sem történt másképpen. Egészen hajnali fél négyig dorbézoltunk, ráadásul az éjszaka izgalmas és mozgalmas volt egyben. Ennek köszönhetően reggel elég nehezen akaródzott felébredni.

Ma csak este volt jelenésünk, így a nap nagy részét barcelonai kirándulásra szántuk. Bár fakultatív programról volt szó, tehát ezúttal nem volt kötelező menni, valamiért mégis úgy döntöttem, hogy a társasággal tartok, bár a kedélyemen nyomot hagyott az esti ünneplés, és az abból fakadó kevés alvás.

Barcelonában először a Güell-parkba látogattunk el, ahol egy órát töltöttünk. Néhányan kerestünk egy árnyékos helyet, ülőalkalmatosságot, és csak bámészkodtunk, pihentünk – és regenerálódtunk. Közben megnézhettük, ahogy egy biztonsági őr egy illegális vízárust kerget végig a parkon, miközben az árus társai egy lépcső kőkorlátja mögött rejtőzködtek guggolva.

A Güell-park után az FC Barcelona futballcsapat stadionjához, a Camp Nou-hoz látogattunk el, de itt csak félórát kaptunk. Én ugyan hátramaradtam a busz önkéntes őrzésére, de közben azon gondolkodtam, hogy ha egy focicsapatot a tulajdonosai normálisan felépítenek, úgy, hogy az évtizedeken keresztül meghatározó legyen, és nem csak a TAO-s pénzek lenyúlására használják, akkor szemmel láthatóan el lehet érni azt is, hogy még akkor is tizenhárom turistabusz álljon be a tadion parkolójába, amikor a csapat nincs is a ott… Merthogy ma ez történt. A sok-sok eladott barcá-s pólóból, mütyürből, miegyébből fent tudják tartani a stadiont. Elképesztő.

Ezt követően a társaság két észre oszlott, egyik fele (köztük én is) várost nézett, a másik fele tengerpartozott. Bevallom, engem továbbra sem vonzanak a tengerpartok, így kézenfekvő volt a sétálgatás. A La Rambla környékén lévő kis utcákban, sikátorokban nézelődtünk. Még vásároltunk is.

Fél négykor vette fel minket a busz, majd összegyűjtöttük a tengerpartozókat, és elindultunk haza, Vic-be. A verseny helyszínén megálltunk, hogy Soma rákérdezzen, hogy biztosan fel kell-e lépni a mai koncerten, de gondolom, kategória győztesként esélyünk sincs kihagyni. Sajnos így is van. Haza szaladunk hát a szállásra egy gyors szusszanásra, majd megyünk is vissza, immáron egyenruhában, elegünk van ugyanis az állandó öltöző-mizériából.

A műsor gördülékenyen ment, a Loquebantur rövidített változatát és Whitacre Sleepjét énekeltük, éles kontrasztot alkotva az előttünk lévő, népzenés csoport után. A fellépé után még úgy ruhában elmentünk vacsorázni, illetve elmentünk a szupermarkethez is, de zárva találtuk, holott ki van írva, hogy 21:15-ig van nyitva, ráadásul rá is kérdeztünk korábban, hogy minden nap nyitva van-e. Sebaj, hiszen majd holnap úgyis megoldjuk a problémát, lesz lehetőségünk vásárolni a hazaútra-valót.

Nincs is más dolgunk, mint visszatérni a szállásra. Bőven jut idő pihenésre, pakolásra.

Holnap reggel nyolckor indulunk hazafelé, és Monzáig meg sem állunk (csak egy párszor).

Hogy milyen érzésekkel megyek haza?

Azt hiszen, ismét érdemes volt jönni. Egyrészt ismét csodálatos, feltöltődős napokat töltöttünk Roujanban, másrészt nyolc éve nem voltunk versenyen, így bőven ideje volt már egy ilyen megmérettetésnek is. Nagyon húzós évadunk volt, azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy profi kórusoknak nincs ilyen kemény évaduk, mint amilyen nekünk volt. És ennek a végén, sőt, már utána még bevállaltunk egy versenyt. Jól tettük. Fárasztó és az idő hiánya miatt feszes volt ugyan a felkészülés, de megérte. Sok-sok órát öltünk bele, és nem jöttünk hiába. Egy kicsit most megint meg tudtuk mutatni, hogy bár versenyekre nem érünk rá járni, de a nyíregyházi Cantemus Vegyeskarral érdemes számolni, bárhol is jelenik meg… és érdemes komolyan venni. Határon belül és kívül egyaránt.

Persze a jó eredmény innentől ismét felelősséget is jelent majd, hiszen ez lesz az „elvárt” szint. És nekünk, tagoknak is számot kell majd vetni magunkkal, hogy vajon mindent megtettünk-e a siker érdekében. Vajon van-e még valami, amin javítani tudok? Azt gondolom, senki sem dőlhet hátra.

Remélem, hogy lesz lehetőségünk ezen az úton tovább is haladni, és nem kell újabb nyolc évet várni arra, hogy versenyre menjünk… vagy ha versenyre nem is, néhány jó fesztiválra azért elmehetünk. :-)

Holnap hát útra kelünk hazafelé, aztán a többit már majd hozza az élet.

Köszönöm a kitüntető figyelmet!

pápá

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.