Háromnegyed kilenckor találkozó a recepciónál, majd buszra szállás, és irány Normandia – hangzott előző este az ukáz. A mai úticélunk nem más volt, mint a Párizstól 320 Km-re található Saint-Lo városa.

A magam részéről kicsi csúszással ébredtem, de azért időben összepakoltam, megreggeliztem, majd háromnegyed kilenckor az énekkar tagjaival közösen megjelentünk a recepciónál és várakoztunk a buszra. Az meg az istennek sem akart megérkezni. Végül kilenc után pár perccel begördült. Szépen bepakoltuk a bőröndöket, motyókat, egyebeket, amikor is közölték velünk, hogy a busznak most kb 30 percet állnia kell az előírások miatt, így tehát csak 9:45-kor tudunk elindulni. Na, az énekkar egy része vissza is ment a szállodába, és megreggelizett tisztességesen – úgy tűnik, nem csak én csúsztam meg kicsit az idővel.

9:45-kor aztán végül is útra keltünk. Bő egy órába telt, mire átvergődtünk Párizson és rátérhettünk az autópályára. Szolgálati közleményként bemondták, hogy a biztonsági övet bizony kötelező bekötni. Rutinos buszozókként mi ezt persze nyilván tudtuk… csak nem sejtettük…

Az utazás maga egyébként eseménytelenül telt, hacsak azt nem számítjuk eseménynek, hogy az ülés nem teljesen volt kényelmes az olyan ogréknak, mint én. Ám ha szépen vigyázz-ülésben ültem, akkor a térdemet nem törte fel az előző ülés háta.

A normandiai táj nekem nagyon bejött. Itt-ott dimbek-dombok, itt-ott erdők, és sok helyen ezek a klasszikus kőházak. Nem tudom, hogy ezeknek van-e építészetileg valamilyen gyűjtőneve, én magamban csak udvarházaknak hívom ezeket. Ha alkalmam és lehetőségem lenne valahol külföldön letelepedni, akkor van rá esély, hogy valamilyen kis eldugott normandiai kőházat választanék.

Nagyjából fél kettő körül érhettük el Saint-Lo városát. A magyar nyelvnek természetesen a város neve viccesen hangzik, közeledve a célhoz el is indultak a lovas poénok. A busz késése, a várakozás, valamint a párizsi dugó miatt eléggé megcsúsztunk a mai napirendhez képest, így a kísérőnk közölte velünk, hogy a korábban kiadottakkal ellentétben először nem a szállodába, hanem ebédelni megyünk. Közben azért megmutatott a menetirány szerinti jobb oldalon egy nagyon híres és régi épületet, amely valaha nagy istállóként szolgált és egyszerre akár 200 ló is elfért benne. Szóval mégiscsak szent nekik a ló – állapítjuk meg. Még Soma is azt mondta, hogy ez biztosan magyar falu lehetett valamikor, csak ezek nem tudják.

A normandiai vidéki tájhoz képest ez a város meglehetősen modern. Erősen érezhető rajta a XX. század történelme. Ugyebár a D-nap után ezek a városok (Saint-Lo, Cherbourg, Caen) stratégiai jelentőséggel bírtak, így keményen kaptak is. Saint-Lo szinte a földdel vált egyenlővé. És pl míg 1936-ban mintegy tizenegyezer lakosa volt, 1946-ra ez mindössze kb. hatezer főre csökkent. Ennek következtében az újjáépítés már modern stílusban történt. Legjobb mementója ennek talán az Église St. Croix templom – ahol a koncertünk is helyet kap – aminek tornyát lebombázták, helyébe pedig egy szerintem sajnos eléggé csúf beton tornyot kapott. A magam részéről rettentően sajnáltam, hogy semennyi időnk nem jutott arra, hogy ha már Normandiában vagyunk, akkor ellátogassunk az Omaha-beach-re. Remélem, nem ez volt az utolsó koncertünk ezen a vidéken, és majd egy más alkalommal visszatérhetek.

Az ebédet a Le Bounty étteremben kaptuk meg. Jacques bácsi fogadott itt minket, ő segített megszervezni ezt az itteni koncertet. Az előétel különösen tetszett. Egyfelől kaptunk egy zöldséges rakott palacsintát, húsos és halas pástétomot, valamint ecetes(?) répa- és majonézes zellercsíkokat. Itt-ott szokatlan, de alapvetően nagyon finom íze volt mindennek. Talán eddig ez az előétel ízlett a legjobban egyhetes franciaországi ittlétünk során. Főételként pedig sonkaszeletet kaptunk barnamártásos pirított gombával és sült krumplival. Desszertnek almás-birsalmás kosárka jutott.

Ebéd után gyors szállás-elfoglalásra volt csak időnk. Kb 30 percet kaptunk arra, hogy berendezkedjünk, hiszen már mehettünk is a koncert helyszínére, a már feljebb is említett templomba próbálni. A háromhajós templom nagyon szép akusztikával rendelkezik, jólesett benne próbálni. Talán az egyetlen kellemetlen dolog az volt, hogy éneklés közben látszott a leheletünk, vagyis hideg volt. Próba közben szokás szerint különböző felállásokat próbáltunk végig, egyrészt mert maga a színpad az általában megszokotthoz képest keskenyebb volt, no meg azt már régen tudjuk, hogy a legjobban akkor lehet elvarázsolni a közönséget, ha minél több mindent teszünk számukra kézzelfogható közelségbe, vagyis körbenállva éneklünk, stb.

Próba után visszatértünk a Le Bounty étterembe elkölteni a vacsorát, ami azért volt vicces, mert kis túlzással élve szinte még fel sem büfiztük az ebédet – de hát kellett nekünk késni.

Előételként tojásos-sonkás „kiskosárkát” kaptunk (aki tudja ennek a nevét, majd pontosítsa!), majd tejszínes halat rizzsel és főtt krumplival. Desszertnek pedig könnyű gyümisalit. Koncert előtt azért jó volt, hogy nem marhasültet kaptunk, akkor aztán mindenki bealudt volna, mire színpadra kell állni.

Vacsora után visszatértünk a szállodánkba, ahol átöltöztünk, majd ismét buszra szálltunk és indultunk vissza templomhoz. A mappáink saját felelősségbe voltak helyezve, szóval kötelességtudó énekkarosként szépen az egész táskámat megfogtam és vittem magammal. Csak a buszra szálláskor jutott eszembe, hogy a táskámból kivettem a mappát, hogy kivegyem belőle a fölösleges kottáimat. Majd a mappát nem tettem vissza a táskába. Sebaj, gondoltam, tesztelem, mennyire tudom kívülről a repertoárt.

A templom teljesen megtelt, állítólag 600 jegyet adtak el a szervezők, ami igen megtisztelő érdeklődést jelentett. Igyekeztünk a legjobbat kihozni magunkból. A közönség nagyon hálás volt, pedig zömében magyar szerzők műveit adtuk elő, sok esetben magyarul. Ám ez őket nem zavarta. Lelkesen és figyelmesen hallgattak bennünket, a koncert végén pedig hatalmas tapssal jutalmazták az előadást. Továbbra is jóleső ilyen koncerteket adni.

Koncert után visszatértünk hát a szállodába, ahol átöltözés után közösségileg megköszöntük Jacques bácsinak a lelkes közreműködést. Előkerült részükről egy kis Calvados, részünkről meg egy kis pálinka és már minden jó is volt.

Holnap pedig irány haza.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.