Lapzártánk után érkezett a döbbenetes hír: Párizsban látták az ismert magyar szatírt.

Sz. Sz.-t (51) a párizsi Pation Saint Antoine hotelben látták többen is. Félreérthetetlen öltözékben és mozdulatokkal keltett feltűnést a bűnözői körökben csak „A Majom” gúnynévre hallgató elkövető. Mint azt a környéken lakók elmondták, megdöbbentette őket a férfi gátlástalansága, és hogy ilyen nyíltan meri megzavarni a rendes honpolgárok életét. Tevékenységének befejezésére végül csak a szállodai személyzet közreműködését követően tudták rávenni. (álhír – vagy mégsem…?)

- - -

A mai napon a jól megérdemelt szabadnapunkat tölthettük, lélekben tehát felkészítettük magunkat a Louvre és Párizs egyéb szépségeire. Reggeli után délelőtt fél tízkor vettük nyakunkba a várost. A szállodától nem messze található 1-es metróval utaztunk. Jellemző az énekkar utazási szokásaira, hogy egy-egy közös utazást bár közösen kezd el, azt végül nem feltétlenül közösen fejezi be (lásd: repülőút Bilbao-ba 2008-ban). Ezúttal is így történt, hiszen megvettük szépen a jegyeinket, bementünk a peronra, ahol megérkezett a metró. Amikor az utolsó lemaradók is megérkeztek, elkezdtünk felszállni a szerelvényre, ám annak ajtóit közben ránk zárták, így a csapat egy része ott maradt. Nyilván nem lett belőle gond, hiszen pár percen belül jött a következő szerelvény és az ottmaradtak is eljutottak a Louvre-hoz. Az már inkább volt érdekes, hogy azért volt, aki majdnem rossz megállónál szállt le.:-))

A világ egyik leghíresebb múzeumában természetesen óriási volt a tömeg, pedig még csak február van. Úgy sejtem, „csúcsidőben” még többen lehetnek. Igen jót tett ez a tömegundoromnak.

A hatalmas épületet egy alkalommal bejárni véleményem szerint lehetetlen, egyrészt a tömeg miatt, másrészt talán úgy nem is lehet súlyának megfelelően értékelni az ilyen mennyiségű vizuális szépséget. Merthogy az van bőven.

A Richelieu szárny első emeletén kezdtünk, ahol III. Napóleon rezidenciáját néztük meg, majd a második emeleten francia és észak-európai festők műveit tekintettük meg. Közben a nyakunkba kaptunk egy tűzriadót, így a Richelieu-szárnyat apránként kiürítették. Ennek következtében a többi szárnyban jelentősen megnőtt a tolongó tömeg.

A Denon-szárnyban természetesen az első emeletet céloztuk meg. Elképesztő mennyiségű festmény mellett haladtunk el, szinte felfoghatatlan ez a fajta műkincs-rengeteg. Itt-ott alkotó kedvű amatőrök(?) rajzolgattak-festegettek, másolták a hatalmas mesterek hatalmas műveit. Olyat is láttam az egyik kisebb teremben, ahol egy tanárnő magyarázott a földön ülő diákoknak. Gondolom, művészettörténet óra lehetett. Nagy Andival meg is állapítottuk, hogy azért mennyire nem mindegy, hogy valaki a Louvre-ba „ugorhat ki” a suliból kihelyezett művtöri órára. Aztán jobb kéz felől egyszer csak nagyobb jövés-menésre lettem figyelmes. Tudtam, hogy ez nem jelenthet mást, minthogy „Mr. Langdon, a Mona Lisa abban a teremben van!” :-))

És valóban. Természetesen esélyem sem volt arra, hogy a korábban elképzelthez képest meglepően kisméretű festményhez igazán értékelhető közelségbe kerüljek, de azért magasságomnak köszönhetően alaposan szemügyre tudtam venni, persze nem annyira, mint Tom Hanks a már idézett filmben. A terem megtekintése után folytattam az emelet többi részének felfedezését, de addigra már épp eléggé elegem lett a tömegből, úgyhogy páran fogtuk magunkat (Magyar Pisti, Eszenyi Gabi, Kubassy Zoli és Judkes), és két óra bámészkodást követően berekesztettük a Louvre-béli látogatást. Ám a lábunk térdig való lejárása majd csak ezután következett, jóllehet már így is fájt mindenünk.

A Louvre-ból a Tuileriák felé távoztunk, ahol egészen az óriáskerékig (Concorde tér) sétáltunk el a kellemetlen hidegben és szélben. Úti célunk az Eiffel-torony volt, ami onnan még azért elég nagy sétaút. Átkeltünk a Szajnán, kanyarogtunk erre-arra, végül arra jutottunk, hogy ebédeljünk is valamit, ahol közben kicsit legalább pihenünk és megmelegszünk. Egy olasz étterembe tértünk be, ami mind ízében, mind árában igen jónak bizonyult.

A kis pihenőnk után végül elértünk az Eiffel-toronyhoz, ahol persze szintén nagy tömeg volt a hideg ellenére. Semmi nem tudott volna rávenni minket arra, hogy felmenjünk a toronyba, ezért csak fotóztunk párat és folytattuk az utat a Notre-Dame felé. Felszálltunk egy elővárosi emeletes vonatra, amivel mindössze pár megállót kellett mennünk. Sajnos nem volt kitéve tájékoztatás arról, hogy a vonatunk Notre-Dame közelében lévő megállóját sajnos lezárták, így kénytelen-kelletlen elmentünk egészen az Austerlitz-ig, ami viszont megint nagyon messze volt a híres-neves templomtól. Átszálltunk hát a 10-es metróvonalra, amivel tettünk négy-öt megállót, és végre rövid séta után a Notre-Dame is ott állt előttünk. A tömeg, a hideg és a fáradtság miatt már ide sem szerettünk volna bemenni, így átsétáltunk a Városháza térre, onnan pedig metróval visszatértünk a szállásunkra.

Miután szinte egész nap gyalogoltunk, elcsigázva tértünk a szobánkba, ahol a vacsoráig hátralévő időt pihenéssel töltöttük. A vacsoránkat pedig ismét a kis szomszédos étteremben költöttük el, ahol ezúttal kacsát és tejszínes krumplit kaptunk.

Fárasztó, fázós, ám összességében mégiscsak feltöltődős volt ez a mai nap. Holnap pedig irány St. Lo, Normandia.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.