Ma reggel jó dolgunk volt, mert fakultatív piacolás volt a program, amiben nem kívántam részt venni, így egész délelőtt pihentem. Nem is ártott, mert jó volt kipihenni a tegnapi utcabált, meg a rengeteg sangriát. :-)

A városba csak délben indultunk el azért, hogy ebédelni tudjunk. A mai napon a folklór kategóriában méretjük meg magunkat, tizenhetedikként lépünk színpadra, valamikor kettő körül. Ebéd után tehát kivettük a ruháinkat a buszból és mentünk öltözni. Sajnos a szervezők az összes kórusnak mindössze egyetlen öltözőt biztosítottak, amiben egyszerre akár három-négy énekkar is jelen volt. Viszont nem volt biztosítva megfelelő mennyiségű fogas, szék, asztal, stb., így én például a földről öltözködtem. Sajnos azt kell mondjam, hogy bár ez már a 34. ilyen fesztivál, azért a szervezésben fel-felfedezünk hiányosságokat. Többek között ez az öltözős dolog is ilyen.

Épp kimentünk fotózkodni a népi egyenruhánkban, amikor szóltak, hogy kicsit gyorsabban pörögnek az események, így hamarabb színpadra fogunk kerülni. Előttünk az észt leánykar lépett fel. Volt egy számomra vicces momentum az előadásukban, a karvezetőjük ugyanis az egyik mű előtt megadott kb. nyolc kezdőhangot, viszont a mű igazából csak egy hangról kezdődött – rájöttünk, hogy a karvezető minden szólamnak beénekelte az első hangköz-lépést.

A mi műsorunk ebben a kategóriában az Őszi szélből, Járdányi Pál Árva madárjából és Kodály Mátrai képekéből állt. Őszintén szólva sem az Őszi szél, sem az Árva madár nem szólalt meg úgy, ahogyan szerintem kellett volna. A Mátrai képek viszont remekül sikerült, a közönség is nagyon szerette.

Az előadás után visszatértünk a közösségi öltözőnkbe, ahol már újabb kórusok voltak bent, így én felmarkoltam a földről a cuccaimat, és a busz felé vettem az irányt. A busz mellett az utcán öltöztem vissza, és nem én voltam az egyetlen, aki ezt a megoldást választotta.

A következő jelenésünk este hét órakor volt a gálakoncerten, addig szabad programot kaptunk. A tűző nap miatt olyan vendéglátóegységet kerestünk, ami árnyékos helyen van. Az óváros egyik kis sikátorában találtunk is egy ilyet, az időnk nagy részét ott töltöttük. Egy kedves fiatal lány volt a pincérnőnk, de szegény a felszolgálás közben egy rossz mozdulat miatt eltört egy üdítős üveget, ezzel összevágta a saját kezét, ráadásul leöntötte Bódi Vikit. Sűrű bocsánatkérések közepette hozott új üdítőt.

Az óvárosban található egy szép katedrális, ahová mindenképpen be akartunk menni énekelni. Én azt gondoltam, hogy – ugyanúgy, mint Európa nagyon sok városában – kiküldenek minket, amint rázendítünk, de nem így történt. Nyugodtan énekelhettünk, ráadásul elképesztő akusztikája volt a helynek, 10 másodperces visszhangot számoltam.

Ezután visszatértünk a buszhoz az egyenruhákért, és úgy döntöttünk, hogy nem szorongunk más kórusokkal kicsi, levegőtlen termekben, inkább átöltözünk a busznál. A fiúk az utcán, a lányok bent a buszban.

A gálakoncerten az Őszi szelet és Gyöngyösi Puer natus-át énekeltük, de az Őszi szél kapcsán elég alaposan összekülönböztünk a biztonsági személyzettel. Történt ugyanis, hogy az Őszi szélnél a színpadra nem egy irányból, hanem a teremből mindenhonnan vonulunk fel. Ki is volt jelölve, hogy kik lesznek azok, akik a közönség felől érkeznek majd. Igen ám, de a biztonságiak nem akartak minket beengedni a nézőtérre, mondván, hogy ott nem tartózkodhatunk. Akkor annyit kértünk, hogy az előttünk lévő kórussal hagy mehessünk be mi is, hogy elfoglalhassuk a kezdő pozíciónkat. Ezt sem akarták megengedni. Hiába győzködtük őket, mintha elbeszéltünk volna egymás mellett, miközben egyre több szervező gyűlt oda. Végül a leges-legutolsó pillanatban mégis bemehettünk, szerencsénkre a színpadon épp egy kis rendezkedés ment, így beállhattunk a helyünkre.

Az előadásunk után még két kórus lépett fel, majd következett az eredményhirdetés. De az erre való bejutás sem ment olyan könnyen. Először azt mondták, hogy mivel a nézők is bent lesznek, ezért a fellépő kórusok egy másik teremben kivetítőn nézhetik az eredményhirdetést. Átmentünk hát abba a terembe és leültünk. Majd jött Soma, hogy mégis beengednek a koncertterembe, úgyhogy visszamentünk oda, de akkor meg kiderült, hogy csak kb. 20 főt tudnak beengedni, mert annyi szabad hely van. Nagy nehezen végül megint bejutottunk. Az egyik bizti őr megmutatta, hogy hová üljünk, ami ezért volt vicces, mert közvetlenül mögöttünk több üres sor is volt, legalább 30-40 hellyel…

Na mindegy.

Jött az eredményhirdetés, és ránk nézve a következő eredménnyel zárult: a polifón kategóriában első helyet szereztünk, míg az egyneműkari kategóriában a lányok a második helyezést érték el!!!

És hogy milyen különös dolgok vannak: a tegnapi bejegyzésben arról írtam, hogy szerintem a moldáv Cantemus gyermekkar mennyire értékelhetetlen műveket adott elő, persze lehet, hogy a zsűrinek tetszeni fog. Hát tetszett nekik, mert ők nyerték az egyneműkari kategóriát – bevallom, ezzel még most sem tudok megbarátkozni. A karmesterük odament Somához és elmondta neki, hogy ők azért a Cantemus nevet viselik, mert egyszer hallották a mi Cantemus gyermekkarunkat és annyira tetszett nekik, hogy tiszteletből felvették a mi nevünket…

Ezután végül hazafelé vettük az irányt és a szálloda előtt a játszótéren megünnepeltük magunkat. A régóta megszokott körbeállós-éneklős-pálinkaivós módon. Ma kijár nekünk az ünneplés!

A buli később már a szálláshelyen folytatódott, és egészen hajnalig tartott. Ez egy ilyen este. :-)

pápá

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.