Az éjszakánk meglehetősen fülledtre sikeredett, persze szigorúan klimatikus okokból. Olyan istentelen meleg volt a szobánkban, hogy alig pár órát tudtunk aludni, azt is már csak hajnalban, amikor viszonylag hűvös volt. Igazából nem is volt hűvös, csak nem volt olyan meleg, mint napközben, vagy mint az éjszaka első felében. Épp emiatt majdnem lemaradtam a reggeliről, ami ugyan a pocakomnak nem ártott volna, de nem biztos, hogy bírtam volna ebédig.

Ami egyébként is komolyabb kihívást jelent szerintem most a szervezetemnek, az a kiszáradás, ugyanis még nem voltunk vásárolni, viszont nekem már tegnap kifogyott minden innivalóm, és egyszerűen folyamatosan szomjas vagyok, miközben folyamatosan izzadok.

A munka ma is reggel kilenckor kezdődik, először Soma tart beéneklést, majd indul a munka Francis-szel. A mai napon csak 11 órától vagyok kiírva Gesualdo Peccantem me c. darabjára, ami nem tartozik az egyszerű darabok közé sem zeneileg, sem technikailag. Aki épp nincs beosztva, az Somával tart a szalonba új műveket tanulni, vagy pedig besegít a főzésbe, ugyanis ma babgulyást fogunk ebédelni félig hozott, félig itt vett alapanyagokból.

Somával jobbnál jobb műveket kezdünk el megtanulni, remélem, ezek később felkerülnek az énekkar repertoárjába. Azt hiszem, Francis kottatára még egy ilyen sokat látott karvezetőnek is igazi csemege, szóval rábukunk a témára, mint gyöngytyúk a takonyra. :-)

11 órakor végre eljön a mi időnk, végre ismét Francis vesz minket a kezei alá. Egyetlen művet nézünk meg vele, Gesualdo fent említet darabját. Ahogy korábban már említettem, Soma általában elmondja nekünk, hogy miről szól a darab, ezért nem volt ismeretlen a téma. Ahhoz, hogy jobban megértsük, és ne csak a levegőben lógjon itt ez a beszámoló, tudni kell, hogy Gesualdo életére súlyos terhet rótt saját bűne, miszerint a saját kastélyában egy éjszaka, embereivel, lemészárolta első feleségét és annak szeretőjét. Mivel Gesualdo előkelő ember volt, ezért végül a tényleges börtönt megúszta, viszont a reneszánsz időkben a mainál némileg komolyabban vették a vallásosságot, és pontosan tisztában volt vele, micsoda halálos bűnt is követett ő el. Onnantól kezdve ez egész életére és munkásságára kihatott.

Ilyen alapokon nyugszik a „Peccantem me” is, amit talán úgy fordíthatunk, hogy „Bűnös vagyok”. Egyes számban beszél saját magáról, tehát nem más bűnös, nem az emberiség úgy általában bűnös, hanem személy szerint én magam. A darab fantasztikus zenei képekkel kísér minket végig azon, hogy ezen gondolaton elindulva mi minden jár a szerző fejében, pl mennyire fél a pokoltól, hiszen a pokolban nincs bocsánat a bűnösöknek, örökké fognak égni. A szerző végül eljut oda, hogy egy kis egyszerű, szinte jelentéktelen dallam kíséretében azt kéri Istentől, hogy könyörüljön rajta. Majd valahonnan nagyon távolról eszébe jut egy másik gondolat is, hogy talán neki is lehet bocsánat, vagyis, hogy a Teremtő esetleg megmenti őt. Először a szopránban jelenik meg ez a motívum, amit aztán a többi szólam átvesz, és a korábbi jelentéktelennek tűnő dallam után egy egyre növekvő, de fájdalmas kéréssé dagad az egész: Ments meg!

Mindezt persze Francis mondja el nekünk, és megnyugtat, hogy Gesualdoban az a jó, hogy minden, amit tudnunk kell ott van leírva a darabban, csak el kell énekelni. :-)

Továbbra is fantasztikusan magával ragadó az a lelkesedés, amivel ő ezt az egészet csinálja és megéli. A legtalálóbban talán Právicz Julcsi fogalmazta ezt meg egy beszélgetésben: ez az ember szinte csont és bőr, és végtelen energia. :-)

Teljes mértékig egyetértek vele, és egy kicsit azt kívánom, hogy ne csak pár napig tartson ez a közös munka, hanem legalább egy hónapig.

A mai munka lezárásaként még közösen éneklünk egyet mindannyian, aztán végre elhangzik a megváltó ige: aki szeretne, az el tud menni vásárolni a közeli szupermarketbe. Több se kell nekem, én biza’ megyek! Végre feltankolom víz- és üdítőkészleteimet, és alig várom, hogy hazaérve ihassak. :-)

Mire végzünk egykor, addigra a babgulyás is majdnem készen van. Szépen megterítünk a kerti asztaloknál és jóízűen megesszük az ebédet. Nagyon jólesik egy kis hazai íz, bár pl. a bevásárló brigád egész egyszerűen nem tudott venni ilyeneket, hogy karalábé vagy petrezselyemgyökér. Ilyet itt nem árulnak. Ettől függetlenül a gulyás finomra sikeredett.

Ebéd után pedig indul a tengerparti kórusparti. Egész délutános lazulás. Én mondjuk kihagyom a lehetőséget, mert nem szeretek olyan helyen lenni órákon át, ahol nem húzódhatok árnyékba, ha úgy van kedvem. Én megmaradok a kerti medencénél, sőt rajtam kívül még hárman hasonlóan tesznek. Ilyen formán sajnos nem tudok beszámolni arról, hogy milyen volt a tengerpart, de a többiek remekül érezték magukat, kortyolgatva a több mint öt eurós sört…

Mi otthon napoztunk, beszélgettünk, úszkáltunk, pihentünk. Én még olvastam is a magammal hozott Hunyadi regényciklus második kötetét, egyszóval: relax volt. Remekül feltöltődtünk.

Mire a tengerpartiak megérkeznek, addigra a vacsi is készen áll, egyfajta lecsós csirkecombot kapunk rizzsel, aminek nagyon örülök, mert imádom a rizst. ;-)

Vacsi után pedig közös éneklés (melynek végén Francis - aki 30 évig énekelt a világ egyik legjobb énekegyüttesében - szemében mintha egy könnycseppet véltem volna felfedezni), esti levezető fürdés, és nagy, világmegváltó beszélgetések zajlanak a hatalmas fák árnyékában. Attila és én éjjel kettőig beszélgettünk Francis-szel a világ és a művészet nagy dolgairól – bár természetesen a művészetről neki némileg nagyobb tudása van, mint nekünk kettőnknek összesen négyzetre emelve. :-)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.