Ahogy már tegnap is írtam, a második emeleten meglehetősen nehéz elviselni az állandó hőséget, még éjszaka is, de azért igyekeztünk kipihenni a  hosszú utazás fáradalmait, hogy ma újult erővel kezdhessünk neki a tényleges munkának.

Reggel nyolckor már reggelizünk, ami bagett vajjal és többféle lekvárral, mellé kávé-tea-gyümölcslé. Igazából nem is kell több. Ahogy elnézem, a lekvár házi készítésű, bár erre én személy szerint nem kérdeztem rá, tehát még az is lehet, hogy nem. Végül is lényegtelen.

Rövid beéneklés után kilenc órakor indul a többfordulós kurzus, amin különböző beosztásokban Francis, Soma és Ildikó foglalkozik velünk, kis csoportokban. Én az első körben bekerülök Francis kezei alá. A Sing joyfully madrigált énekeljük Byrd-től. Francis szinte sorról-sorra, sőt ha úgy tetszik szóról-szóra elmagyarázza nekünk, hogy egy-egy motívumot hogyan kell énekelni, és ami fontosabb, azt is megtudjuk tőle, hogy miért kell úgy énekelni. Személy szerint remekül érzem magam. Ha lehet kicsit nagy szavakat használni, a zene új dimenziója nyílik meg ezáltal, hiszen egészen más úgy énekelni egy művet, hogy nem csak ismered a szövegét, hanem fejben össze is tudod rakni kerek egésszé. Határozottan észrevehető, hogy mindenki másképpen énekel, mint ahogyan korábban. Nagyon felvillanyozó az egész. Ráadásul itt most nem is az a legfontosabb, hogy ki mennyire tud énekelni, vagy mennyire ismeri a művet. Velem is előfordult közben, hogy rossz helyen léptem be, mert elszámoltam magam. A lényeg az, hogy a végén úgy tudjuk-e elénekelni a művet, ahogy annak - elvileg - szólnia kellene, és hogy meg tudjuk-e érteni, mi is volt a zeneszerző szándéka.

Ez - egy későbbi körben - különösen pl. Gesualdo Tristis et anima mea c. művénél jön elő leghangsúlyosabban, ahol szinte tényleg szóról szóra változik a zene dramaturgiája. Francis pedig fantasztikus elánnal veti bele magát a munkába, és számomra tiszteletet parancsoló az az alázat, ahogyan a zenéhez viszonyul. Egészen különleges azt látni, hogy pl az előbb említett mű záróakkordja után szinte megrendülten áll előttünk, átérezve azt, hogy Krisztus szenvedése és halála minden egyes emberért történt.

Fél egyig folyik a munka, amikor is elfogyasztjuk az utazásról megmaradt otthoni elemózsia maradékát, aztán fél kettőkor irány Montpellier. Kb egy órát buszozunk, és az óváros felől közelítünk. A busz a római vízvezeték egyik végénél lévő parkolóban áll meg, onnan gyalog vesszük be az óvárost. Kicsit fura, hogy az itteni vízvezeték sokkal hosszabban maradt meg, mint mondjuk a Pont du Gard, valahogy szerintem mégsem olyan híres. Igaz, nincs olyan magas, és nem is egy folyó felett ível át. Na mindegy. A vízvezetéktől elsétálunk az itteni, a párizsinál jóval kisebb diadalív alatt, majd nekiállunk megkeresni az itteni katedrálist. Kis kóválygás után meg is találjuk, viszont épp zárva van. Azt tudtuk, hogy itt is van részleges vasárnapi zárva tartás, de azt nem tudtuk, hogy ez a templomra is igaz. :-)

Így sajnos kimarad egy kis hűsölés. Ismét rekkenő forróság van, és jólesne nekünk egy kis hideg. Ahogy halljuk, most otthon is kutya meleg van egyébként. Itt némi kis enyhülést az ad, hogy ahogy sétálunk tovább a óvárosban, egy-egy árnyékosabb utcán, ahol egy kis huzat is van, lehűthetjük magunkat átmenetileg. Elsétálunk egészen az itteni múzeumig, ahonnan kezdve szabad foglalkozás van. Aki akar, mehet múzeumba, aki meg nem, az mehet, amerre lát. :-)

Mivel az otthonról hozott összes folyadékot megittam már, sőt még azt is, amit útközben vettem, és mivel még nem volt lehetőségünk bevásárolni, úgy döntök, hogy keresek egy vendéglátóipari egységet, ahol ihatok valamit és hűsölhetek. Végül ott, az óváros melletti parkban ülünk be sokadmagammal egy bambira, amiről végül kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy nem a legolcsóbb mulatság. Egy Quick Burger-es kitérő után viszont még marad idő sétálni, és újabb kávézót kipróbálni.

Este fél nyolc körül érünk vissza Roujan-ba. A hátrahagyottak közül nem mindenki okvetlenül szomjas már, de ez nem is okoz meglepetést. Csobbanunk egyet a medencében, aztán evés. Ezúttal vacsira grillen sült kolbászt és húst kapunk mindenféle salátával, bagettel. Közben magamba döntök vagy egy liter vizet is, mert mostanra már kezdek teljesen kiszáradni. Persze ez nem akadályoz meg abban, hogy izzadjak mint a ló. :-)

Vacsora után ismét lehet csobbanni, de én ezúttal óriási beszélgetésekbe folyok bele, így még az esti közös éneklést is kihagyom. Az éneklés után még tovább folyik a beszélgetés, aztán éjfél körül elcsendesedik a társaság.

Asszem, jó lesz még ez a hátralévő négy nap. :-)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.