Az éjszaka folyamán a nyitott ablaknál hallatszott, hogy party-time van az udvaron. Reggel Doki mesélte, hogy nagy ukrán-magyar összeborulás volt, amin részt vettek a kísérőink is.

A reggeli ismét 9-kor vár minket az étteremben. Ma kapunk egy kis kártyát is, amin rajta van, hogy 4.10 euró értékben reggelizhetünk. Ehhez képest a menü a tegnapi, vagyis egy croissant egy kis lekvárral, egy üres bagett, narancslé és kakaó, illetve egy zseton a kávéhoz, annak aki kér. Ez a megállapított ár azért tűnik nagyon viccesnek, mert ahogy tegnap említettem, az étterem mellett van egy szupermarket, a kettő között pedig egy kis pékárus pult. Ott a csokis buci, ami nagyjából akkora, mint egy croissant, 0.70 euróba kerül, de a boltban egy 10-es csomag is csak 2.40 eurót kóstál. Ezzel a reggelivel itt valakit nagyon átvernek.

A reggelinek gyorsan a végére érünk, és irány a szupermarket. Veszünk egy kis üdítőt és rágcsálnivalót napközbenre. Utána visszasétálunk a Börtönbe. A délelőtt pőcsikéléssel telik. Néhányan a fiúk közül lemennek focizni a meleg betonra, a lányok közül páran pedig felderítik Saint-Maximin-La Sainte-Baume városkát (megnéztem a pontos nevét). Viktorral megpróbálunk netet varázsolni magunknak, de nem igazán sikerül. Kezdek végleg lemondani arról, hogy még a hazaérkezés előtt megosszuk az élményeinket.

Az ütemterv szerint fél egykor kellene mennünk ebédelni, de egyszer csak jön a hír, hogy elég egy órára odamenni. Mi így teszünk, hiszen rendes kis kórus vagyunk mi, viszont még nincsenek készen az asztalaink, úgyhogy ácsoroghatunk kint az étterem előtt. Ha már így alakult, akkor megragadjuk az alkalmat, hogy felköszöntsük M. Nagy Andit, hiszen ma lett huszonöt éves. Kétszer. Kap egy bazi nagy brie sajtot.

Némi várakozás után bejutunk az étterembe, de az asztalok még nem egészen vannak készen, a miénken például még ott az előzőek által ott hagyott morzsa. Jön a pincér, szépen leteszi nekünk a koszos evőeszközt, illetve mindenki kap egy meglehetősen poros és foltos poharat. Kinga rögtön el is megy mosogatni a mosdóba. Amikor a kísérőnk is megkapja a saját, mocskos poharát, döbbenet ül ki az arcára. Végre már, talán kezd leesni neki, miért vagyunk olyan kis lázadozók…

Előételnek két szelet zala felvágottat (nem vicc) és egy szelet mortadella-szerű szalámit kapunk bagettel. A magam részéről én ezt speciel reggelinek tudnám elképzelni, de mindegy. Aztán megkapjuk a két szelet brownie-szerűségből álló kis desszertünket. Kezdek kicsit aggódni, hogy ennyi az egész, de megnyugtatnak: lesz kaja is. Végül meg is érkezik: sült csirkét kapunk sült krumplival. Nem kifejezetten a francia konyha remeke, de legalább sokat adnak belőle, így jóllakunk.

Az ebéd csúszása miatt nem tudunk elindulni kettőkor, csak egy kicsit később. A kísérőnk, Léa, magához is ragadja a mikrofont, és szóvá teszi az előző estét. Elmondása szerint katasztrófa volt. A vicces az, hogy a részt vevők beszámolója szerint ő is ott volt, ráadásul merev részegen. És kioktat minket, hogy „respect the time”, mert az nagyon fontos. Nem nagyon értjük. Eddig még sehonnan nem késtünk el, de még csak kapkodni sem kellett egyszer sem. Sőt, most először fordul elő, hogy nem tartjuk az ütemtervet az ő éttermi szerencsétlenkedésük miatt. Egyébként meg elmondja, hogy mennyire szeret velünk lenni, mert milyen remekül éneklünk. Hát ez utóbbi igaz, de a többi szerintünk csak púder.

A mai úticélunk először Callas, ahol egy olívaolaj-üzemet tekintünk meg. Ismét csak lenyűgöző tájakon járunk, és egy nagyon szép kis faluba-városkába érünk. Az üzem, az tulajdonképpen egy olíva- és levendulatermékeket árusító boltocska, amelynek az egyik helyiségében egy videón meg lehet tekinteni, hogyan készül az olívaolaj. Franciául. Az épületben egyébként ténylegesen is működik egy olajsajtoló üzem, de azt nem mutatják meg. Így kb fél óra alatt végünk az egésszel. Ja, egyébként ez volt a napi programunk – amit ők szerveztek, mert mi csak ne akarjuk itt kirándulgatni összevissza-, úgyhogy indulhatunk a koncerthelyszínre. Délután négykor. És kilenckor van koncert. Ami mondjuk izgalmassá teszi a helyzetet, az az , hogy a mai helyszínünk egy kis hegyi faluban van, ahová nem biztos, hogy fel tud menni a busz, tehát lehet, hogy mindenféle motyónkkal gyalogolni kell fel a hegyre. A kísérők bőszen telefonálnak, de kiderül, hogy még nincsenek ott a helyi szervezők. Azért mi elindulunk.

Az úttal jó darabig nincs is semmi gond, majd letérünk egy táblánál, amely szerint ’Finganiér’település már csak 5 Km (Figaniéres). Innen az út már csak egy nyomvonalon vezet. Három próbát kell kiállni annak, aki busszal szeretne eljutni Chateaudouble-be – merthogy ide igyekszünk. Az első a buszkarcsúsító híd. Egy híd, ami picit szűkebb, mint a nyomvonal. Demeter lovag bátran nekivág, és kocc nélkül teljesíti az első próbát. A második próba egy 90 fokos szűk kanyar. Nehezítésként szembeforgalom is van. Demeternek ez sem jelent akadályt. Izgalommal telve várjuk a harmadik próbát, ami egy szűk alagút. Ráadásul a bejárata előtt kanyarodik az út. Ennél a pontnál érik férfivé a fiú, de Demeter úgy suhan át a szűk járaton, mintha csak ’öklözőzsírral’ lenne kikenve az alagút fala.

Innen már csak be kell parkolni, és íme, itt van előttünk ez a kis mesebeli falucska. Gyönyörű vidék terül el a lábunk alatt, ahogy lenézünk a völgybe. Egy kis helyiségben lecuccolunk, majd – mivel a templom még nincs nyitva – várost nézünk. Hamar bejárjuk ezt a kis hegyi falut hosszában, minden sarkon fényképezünk. Olyan, mint amit most csöppentettek ide valamelyik Grimm-meséből. Kiépített kilátóteraszokról bámészkodunk. Az idegenvezetés Harman Ági segítségével franciáról-németre, németről-magyarra fordítva történik. Aztán felmászunk a temetőig, ami a település legmagasabb pontján, gyakorlatilag egy sziklaormon van. Onnan lenézve pedig aztán tényleg eláll a szavunk. Közben meg-megdörren az ég, és szitálni kezd az eső. Egyébként meg süt a nap…

Városnézés után próba a templomban, majd öltözés és koncert. Persze az öltözés és a koncert között kb egy óra telik el. A műsor az első, Marseille-i koncertünkhöz hasonló, de a közönségnek itt is nagyon tetszik. A színpad alig nagyobb a tegnapinál, úgyhogy itt is zömével a körbenállós felállással oldjuk meg a darabokat. A közönségnek természetesen így még nagyobb élményt nyújt ez a fajta közelség. Állva taps ugyan nincs, de sok arcon látom a meghatottságot. És szerintem az is nagyon szimpatikus volt nekik, hogy Soma igyekezett mindent franciául elmondani nekik – szerintem egyre jobban belejön. A koncert különlegessége, hogy Forgács Zsolti személyében egy pincér is beállt énekelni, hiszen ő a tegnapi koncerthelyszínen hagyta a zakóját, így szépen, ingben-csokornyakkendőben énekelt. Mondjuk így neki kevésbé volt melege.

Koncert után visszaöltözés és vacsora. Meg is éheztünk már, úgyhogy siserehadként vetjük rá magunkat a mindenféle jóra. Van itt marhasült, sült sonka, kenyértésztában sült vagdalt, kusz-kusz, chips (ezt még nem nagyon értem, miért szerepel mindig a vacsinál), fokhagymás halkrém (ami rettentően sós), pirított és sima bagett, egy kis koktél paradicsom és pár szem uborka, ezek inkább csak díszítésnek. A vacsora kint az utcán kialakított asztalsoron van, ettől az egésznek van még egy plusz hangulata. Úgy eszegetünk, borozgatunk ott, mintha csak ide tartoznánk. Közben éneklünk a helyieknek, ők is énekelnek nekünk.

A vacsi végén még kapunk sajtot, illetve Nagy Andi megbontja a bazi nagy brie sajtját. Végül pedig jégkrémmel zárunk. A mai ebéd után ismét jóllakunk, ami némileg meglep. Konstatáljuk, hogy a napnak ezt a részét jól csinálták a szervezők.

Amikor már mindenki eleget evett és ivott, elindulunk haza. A három próbát már szinte észrevétlenül teljesítjük, és meg sem állunk hazáig.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.