„A franciák csak egyetlen dolgot tudnak tökéletesen vendégül látni – egy katonai inváziót.” Nem is hittük volna, hogy Johnny English eme remek mondata ma többszörösen is megerősítést nyer.

A szállásunkon nincs wifi. Ez ugyan még nem jelenti azt, hogy itt a világvége, csak annyiban fura, hogy januárban a mindenféle külső, de még több belső hatás alatt álló Venezuelában ezt szó nélkül meg tudták oldani. Itt nem. Azt ugyebár már tegnap említettem, hogy az ajtókat nem lehet zárni. Egyetlen központi kulcsot kaptunk, amivel a főbejárat nyitható. Nem is értem. Elvileg ez egy líceum (Maurice Janetti Líceum – megnéztem a nevét), kizárt dolog, hogy az itt lakók nem tudják zárni az ajtókat, de mindegy, már így jártunk.

Reggel kilenckor találkozunk a bejáratnál, megyünk reggelizni. Kb. 5 perc sétára van egy étterem, oda szervezték a reggeliket, és bizonyos napokon az ebédet is. Odaérve örömmel konstatáljuk, hogy ott van wifi. El is tervezem, hogy akkor minden reggel eme kis tudósításomat közkinccsé is teszem. Na persze. Addig álljak fél lábon! Kiderül, hogy a wifihez regisztrálni kell, amihez küldenek egy megerősítő e-mailt. Viszont net nélkül nem tudod megnézni a megerősítő e-mailt, így ez itt a tökéletes 22-es csapdája. Jeleztük ugyan a kísérőinknek, hogy „igény az vóna rá”, mondták, hogy intézkednek. Valahogy nem jött ez össze nekik.

A reggeli egy croissant lekvárral és egy üres bagett. Mindez csak úgy, egy szalvétán letéve az asztalra. Tányér, evőeszköz… úri huncutság, nem kell az! De ha kéne is, itt bizony nem adnak. Kapunk még egy pohár narancslevet, és igény szerint kakaót vagy vizet. Kávét már csak automatából, pénzért tudnak venni a kávéivók.

A jó dolog viszont, hogy az étterem mellett egy szupermarket van, így délelőttönként mindent meg tudunk venni, amire szükségünk van. Pl néhány szobában vécépapír… Megint csak Venezuela jut eszünkbe, ahol a többi között a vécépapír is hiánycikk, de a szállásunkon mindig volt elegendő mennyiség. Itt nem.

Reggeli után még belefér egy rövid pihi, aztán 11-kor indulunk a Pont du Gard-hoz. Kb két és fél óra alatt érünk oda, közben veszettül kattintgatom a gépemet, igyekszem minél több és minél szebb képet csinálni Provence-ról, mert a táj azért még mindig nagyon szép. No meg, az nem tehet arról, hogy itt franciák laknak.

A látványosságnál szépen kiépített turistapark van, nagy parkolóval, a szomszédban kempinggel, ajándékbolttal, mosdóval, stb. A buszból kiszállva megkapjuk az ebédcsomagunkat, amiben egy szendvics, egy joghurt, egy kis csomag chips és egy fél liter víz van. Mivel a reggeli nem kifejezetten telített el minket, mindenki rögtön rábukik a kajára. Gyors falás után elindulunk az objektum felé. A sétány kanyarodik egyet, és elénk is tárult a megmaradt római kori vízvezeték, amely a folyó felett ível át. Lenyűgöző látványt nyújt, és már rögtön jön is az „Ugyan, mit adtak nekünk a rómaiak?” – poén a Brian életéből.

Csinálunk néhány egyenpólós énekkari képet, aztán másfél óra szabadidő. Jópáran egyből a vízpart felé veszik az irányt, mivel itt fürdeni is lehet. Én Kingával és Félix-szel felmegyek a hídra, hogy közelebbről is megnézzem a vízvezetéket. Azért ezek a rómaiak tudtak építkezni. Félix szerint csak a gall vendégmunkásokkal csináltatták meg a dolgot. Annyi biztosnak tűnik, hogy nem magyarok építették, hiszen akkor ki lenne belőle lopva az anyag, és persze az egészet túlszámlázták volna.

Egész nap elég fullasztó meleg van, viszont a hídon meglepően kellemes a klíma, egyrészt a szomszédos hegy és az építmény árnyékot vet ránk, másrészt mozog a levegő. Nézegetjük, ahogy az alattunk lévő sziklákról a helyi fiatalok a folyóba ugrálnak. Először nem értem, miért van mindegyiken cipő.

A híd megtekintése után mi is a vízpartra megyünk, de csak árnyékba, nem kívánok még egyszer úgy járni, mint Venezuelában. Be is megyünk a vízbe, ami a forróság ellenére igen hideg. A víz szép tiszta, de nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy az egész folyómedret szórják fel sóderral. Most már értem, miért cipőben fürdenek az itteniek. Alig tudok lépni. Nagyjából térdig tipegek a vízbe, aztán leülök inkább, az a biztos. Tényleg hideg ez a víz, a lábujjaim elkezdenek gémberedni. Közben figyeljük, ahogy Gabesz és Magyar Pisti elindulnak a túlparton lévő sziklaorom felé. Ők bizony ugrani készülnek. Gabesz az első, jön, ugrik, neun-komma-fünf. Jön Pisti, de neki eszébe jut, hogy tériszonya van, úgyhogy inkább csak leül odafenn. Gabesz közben kimászik, és újra ugrik. Pisti még mindig csak ül. Látszik, hogy próbálja magát meggyőzni, néha fel is áll, de aztán visszaül. Végül lejön. Pedig adtunk volna neki egy ezrest, ha leugrik.

Eltelik a másfél óránk, indulni kell a koncerthelyszínre. A kísérőink már húzogatják magukat, hogy el fogunk késni. Ildikó pedig próbálja elmagyarázni nekik, hogy nem fogunk. Nem hiszem, hogy egyetértésre jutottak. Újabb hosszú buszozás, én közben egész kellemeset szundítok a padlón.

Mai helyszínünk Bouilledisse nevű városkában van, ott is a ’Hotel de Ville’-ben, vagyis a városházán. Kis falusi művház termére emlékeztet a koncertterem. A színpad annyira kicsi, hogy esélyünk sincs elférni. Ami viszont sokkal viccesebb, hogy míg pl tegnap volt legalább egy közösségi termünk, ahol koedukáltan öltözhettünk, itt még ennyi sincs. Azt megmutatják, hogy a ruháinkat fel tudjuk akasztani egy gurulós állványra, de öltöző nincs. Majd öltözhetünk a nézőtéren, de úgy, hogy a közönség még ne legyen ott. Szórakoztok? Ja, és egyébént nem késtünk el.

Próba után megkapjuk a vacsorát is a városháza teraszán. Ez ma hideg disznósült, kusz-kusz vagy chips, kinek mi jut, és paradicsom. Desszertnek barackos pite, fánk, barack és dinnye. És közben még sajt is volt. A szervezők hoztak mindenféle ételhordó alkalmatosságot, amiről én azt hittem, hogy melegen tart, de rájöttem, hogy ez nem. Ez hidegen tart. Minden, amit az előbb felsoroltam, jéghideg volt. És egyébként még hoztak külön pohárba is jeget, hátha valaki igényelné. Viszont végre kaptunk bort.

Vacsi után kénytelen vagyunk átöltözni, holott még van egy óra koncertig, ráadásul ma közös koncertünk lesz, és nem mi kezdünk. A másik fellépő a Sweet Seven (’Édeshetes’?) nevű énekegyüttes. Négy nő és három férfi.

Kíváncsiságból, no meg jólneveltségből beültem meghallgatni őket. Tűrtem, ameddig tűrhettem, de a Dancing Queen-nél kijöttem, ott már végleg elfüstölt a rendszerem ezektől. Szegényeket csak a hangmagasság és a ritmus zavarta, viszont a lelkesedésükkel nem volt gond.

Igyekeztünk mi is könnyedebb műsort adni, és ennek a közönségnek is nagyon tetszett, amit hallott. Az ABBA Medley-t persze zabálták, és olyan koncert is ritkán van, hogy a Mátrai képek csak ráadás, még ha csak részletben is. Végül itt is állva tapsoltak.

Koncert után itt most nem volt semmilyen fogdosós esemény, indultunk haza. A buszon kicsit ledöbbenünk, amikor kiderül, hogy valaki járt ott, amíg koncerteztünk, de fura módon csak a tűzoltó-készüléket vitte el, viszont többek cuccát szétpakolta. Útközben Soma a szokásos Cantemus híradó keretében értékelte a koncertet, illetve azt is elmondta, hogy van némi nézeteltérés a főszervező és köztünk, ugyanis még a koncert előtt a főszervező (biztos a kis köcsög kísérőink köptek be minket) kioktatta Somát, hogy az előre megadott programtól nem szabad eltérni, nem kell itt mindenféle kirándulásokra menni, mert itt komoly koncerteket kell adni. Aztán mondta Soma, hogy koncert után már némileg kisebb arccal közeledett a muksó. Egyébként is inkább azzal törődne, hogy mi minden szükséges szolgáltatást megkapjunk, az éneklés meg majd a mi gondunk lesz. Apropó, a tegnapi kölcsönbuszt sem ezek, hanem Somáék szervezték le… na ennyit a vendéglátásról.

Szó mi szó, nem kis teljesítmény, hogy más a második napon némi fasírtba kerülünk az itteniekkel, de ordító hiányosságok vannak. Sebaj, mi a magunk részéről megteszünk mindent, hogy a koncertek jól menjenek, a többit meg majd megoldjuk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.