Ez a nap meglehetősen rohangászósra sikeredett. Rengeteg dolgot kellett elintézni, mielőtt hazamehettem volna, hogy elkezdjünk összepakolni az énekkar legújabb útjára.

Az úti cél ezúttal Provence, Franciaország.

Az indulás eredetileg 19:00-ra volt meghirdetve, de ezt végül 16:00-ra módosították, ami nem nagyon járult hozzá ahhoz, hogy kényelmesen el lehessen készülni. Még könnyes búcsút vettünk a szülőktől, aztán irány a Kodály iskola parkolója. Egy-két percet késtünk ugyan, de szerencsénkre a busz sem érkezett még meg. És végül nem is mi lettünk az utolsó befutók. Ahogy a srácokkal beszélgettünk, körülbelül negyed öt magasságában jutott eszünkbe, hogy vajon Szilágyi Robi tudja-e, hogy korábbra tettük az indulást. Gyorsan felhívtam, de megnyugtatott, hogy már ő is érkezik.

Végül a busz is befutott. Szokás szerint Demeterékkel (egyeseknek csak Kelemen) megyünk, de Levente most nem tudott jönni, helyette egy számomra új arc lesz a váltósofőr. Sajnos még a nevét sem tudom.

Bepakolás, aztán indulás.

Jócskán tele van a busz, alig van szabad ülés. Kellemes meleg terjeng, de a légkondi segít ezen. Természetesen az anyukák java úgy érezte, hogy a gyermeke 10 nap koplalásra megy Franciaország ezen népszerű vidékére, ezért sokan – köztük mi is – a szükséges ellátmány többszörösével vágunk neki az útnak. Még a Nyíregyháza táblát sem érjük el, amikor már osztogatjuk egymásnak, kinek mije van.:-) Szabadulunk a terhektől.

Általában az első megállónk a kisbagi pihenőnél szokott lenni, de ezúttal nem húzzuk addig. Ahol input van, ott törvényszerűen outputnak is kell lenni, ezért hamar megejtjük az első pisiszünetet. Viszont megegyezünk, hogy a következő megálló már csak Budapest után lesz. Ezt legalább betartjuk.

Budapestet elhagyva, nagyjából Érd után aztán belefutunk egy óriásdugóba, baleset miatt ugyanis 14 Km-es torlódás alakul ki. Minket ez kevésbé zavar, hiszen a hangulat jó, enni-inni van mit, nagy bajunk nem lehet. Persze szépen lassan ránk sötétedik. Sajnos lassabban tudunk haladni annál, mint ahogy terveztük, ami a busz szempontjából nem feltétlenül szerencsés. A szigorú előírások miatt Demeteréknek kőkeményen tartani kellene az ütemtervet.

Egy kis filmnézés, majd egy gyors vásárlással és tankolással egybekötött megálló Nagykanizsán, és nekivágunk az éjszakának.

Mivel az ogre nem kifejezetten az ülésen alvásra termett, ezért én – teljesen szabályosan – letelepszem a padlóra. A levegőt viszont valahogy elfelejtik bekapcsolni, így az éjszakám első fele fölolvadással telik. Annyira éberen hánykolódom (na nem úgy), hogy nem tudom pontosan megállapítani, hogy egyáltalán aludtam-e már. Még éjszaka van, amikor megállunk valahol Szlovéniában. Az egyik lány megkérdi a többiektől, hogy „Nem fáztatok?” Én meg csak nézek. Szórakozol…? :-s

Gabesztól kérdem meg, mennyi is az idő. Kiderül, hogy már háromnegyed négy van, ezek szerint mégiscsak szundikáltam valamennyit, mert ennyit nem bírtam volna végig ébren lenni. Ahogy a busz mellett beszélgetünk, kiderül, hogy nagyon sokan járnak az én cipőmben, senki sem tud pihenni. Sofőrcsere is van, Demeter a soros. Javasoljuk neki, hogy ne sajnálja a levegőt. Hálistennek megszívleli kérésünket, még a padlón is érzem a friss fuvallat mozgását. Élvezettel heveredek le, és hamar el is nyom az álom. Most már nincsenek gondjaim, bár Nagy Robi néhányszor fejbe rúg, de hát ez már szinte fel sem tűnik. :-)

A reggel nyolcas megálló már Olaszországban ér minket. Egyesek jelzik finoman, hogy hangosan vettem a levegőt az éjjel. Nekem persze fogalmam nincs, hogy miről beszélnek, mert én ugyebár sosem horkolok, és ezt már számtalanszor el is mondtam… :-) Na nem mintha én lennék az egyetlen, aki nem horkol…

Betérünk az Autogrillbe, Kingának veszünk egy croissant-t. Megkínál egy harival, és meglepően finom. Nem vagyok egy nagy croissant faló, ha eszek is, az is leginkább csak ez a 7days-es vacak. Hát ez nem olyan. Ennek íze is van. Viszont biztos, ami biztos, továbbindulás után én rámegyek a jó kis otthon készített, májkrémes-szalámis-sajtos szendvicsünkre. :-)

Ahogy haladunk, a Pó-síkság alföldi tájképe egyre inkább megváltozik. Beérünk a hegyek közé, és haladunk Genova irányába. Gyönyörű vidékeken utazunk át, majd elérjük a tengert. Volt már szerencsém erre utazni, de mindig lenyűgöz a látvány. Az út jobb oldalán hatalmas hegyek, a bal oldalán pedig a végeláthatatlan tenger húzódik. Aztán csak „alagút ki, alagút be” – ahogy az LGT énekelte, amíg be nem tiltották ezt a számot, mert „burkoltan nyílt szexuális tartalommal bír”, vagy valami hasonló.

Bor, mámor, Provence – mi más is lehetne a néznivaló filmünk az úton, miután fél12kor is megálltunk egy pár percre. Ekkor már Franciaországban járunk. Mire a film véget ér, mi is megérkezünk Provence-ba. Már csak el kell jutni a szállásig.

Marseille-től kb. 60-70 Km-re fekszik Saint-Maximin-la-Sainte-… elfelejtettem a végét. Itt található a település határában a „Maurice Valaki” Líceum. Itt fogunk lakni. Az épület építésekor valszeg nem akartak tökölni a téglarakással, ezért egy merő beton az egész. El is nevezzük elég hamar Börtönnek. Ha a tengeren lenne, lehetne If vára. Bár talán az túl modoros lenne…?

Bazi nagy épület ám, az egyik szárnyában lakunk egy ukrán kórussal. A busz először megállt a kapuban, majd kiderült, hogy máshol kell leszállnunk, ezért elvittek a komplexum tök ellentétes oldalára, és ott tettek ki minket. Viszont ott nem volt bejárat, ezért szépen minden motyónkkal vissza kellett caplatni oda, ahol először megállt a busz. Vicces egy népség ez a francia…

A buszos késés kezd megmutatkozni, mert mindössze 20 percünk van arra, hogy lemálházzunk, szusszanjunk és máris irány a koncerthelyszín. Induláskor derül ki, hogy a szobaajtók kulccsal nem zárhatóak. Tényleg vicces egy népség a francia… :-)

Az első koncertünk Marseille-ben van. Az oda vezető út egy része igazi, hamisítatlan provence-i vidéken keresztül kanyarog. Nyírségi gyerek lévén mindig lenyűgöz a hegyek látványa. Bámulom a házakat, a szőlőültetvényeket, a cédrusokat (vagy miket). Félix-szel megállapítjuk, hogy ez még egy hely a listán, ahová egyszer el kell jönni motorral. A szerpentinen néhányakra a hányinger jön.

Elérjük Marseille-t, ezt a szép tengerparti várost. Várost nézni most csak a buszból tudunk, de amit látunk, az tetszik. A koncerthelyszín felé a tengerparton visz az út. Irigykedünk a sok fürdőzőre. Mi már két napja rohadunk a buszban, és most még egy koncert is jön. Persze a fürgébbje gyorsan letusolt a Börtönben. Ja, és ha már tenger, meg sziget, Nagy Andi megmutatja nekem If várát.

A koncert egy kisebb templomban lesz. Az előtte lévő térről nagyon szép kilátás nyílik a tengerre. Mivel ezeken a szűk utcákon a busz csak korlátozottan tud közlekedni, addig tökölünk, amíg a kiszaladunk az időből, és ahol megállunk, ott 11 órát várakoznia kell. Az öltözőig még elmegy. De ennyi. Eredetileg úgy lett volna, hogy ha kitett minket Marseille-ben, akkor visszamegy a szállásra, és értünk másik busz jön. És bár a másik biztos jön majd, Demeterék is maradnak ott, ahol vannak.

Próbálunk egyet, aztán hideg, előre csomagolt vacsit kapunk. Sült marhaszeletet zöldbabbal, pármai sonkát sárgadinnyével és salátával, egy szelet camembert sajtot, egy szelet almás pitét, és bagettet eszünk. A sárgadinnyét rögtön szétosztom a csajok között, kapok cserébe néhány szelet marhasültet. Mindenki jól jár. :-)

Vacsi után szabad program, ami egyeseknek sétát, másoknak – mint pl nekem – hűsölést jelent a fák alatt. Még egy pohár bor kéne, és kezdeném érezni ezt a Provence-feelinget. De majd biztos lesz olyan is. Egyelőre tetszik itt. „Jók a pogramok, csak sok itt a köcsög.” – foglalná össze a Dzsínó-család. És valóban több itt a francia, mint amire én hitelesítve vagyok, dehát minden nem jöhet össze. :-)

A koncert kilenckor kezdődik. Bár odakint kellemes az este, a templomban bezárják az ajtókat, így a harmadik műnél már folyik rólam a víz. Az utolsónál már a lányokon is látom – akik egyébként mindig fáznak - , hogy ők is izzadnak. Csak beszorult ide a levegő... A közönségnek egyébként nagyon tetszik, amit hall, legalábbis a tapsból ítélve. Éneklünk nekik franciául is. Mondjuk, arról nem vagyok meggyőződve arról, hogy értettek akár egy szót is az egészből. A végén állótaps, és gratulációk. Egy ilyen menet után nem is rossz kezdés. Ennél csak jobb legyen.

Koncert után az öltöző-udvarházban kapunk még mindenféle édes sütit és egyebet, meg sört és üdítőt. Fura, hogy bort nem adtak. Sem a vacsihoz, sem most. De legalább hoznak francia pezsgőt. Na, azt mindenképpen megkóstolom. Biztos már fáradt vagyok meg minden, de megállapítom, hogy ez is csak egy pezsgő…

Lassan indulunk vissza a szállásra a kölcsönbusszal. Nem is baj, mert már tényleg nagyon fáradtak vagyunk. Ám ha minden nap legalább ilyen lesz, akkor jó kis hét lesz ez.

Na alvás! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.